Kár, hogy csak „polc projekt”

Néha megkapom gyengéd fejmosásként “Szilva ezt miért nem mondtad 5 évvel ezelőtt?” Igen erős önfegyelem kell ilyenkor, hogy ne szakadjon ki belőle….. EZT POFÁZTAM VÉGIG! (Persze így nem beszélünk ügyfelekkel, és igazából nem is gondolom így.) 

Történt az eset, hogy egy nagyon klassz, mérnök cég évekig szenvedett egy “szervezetfejlesztővel”, akivel sok mindent szépen kidolgoztak, de csak “polc projekt” lett belőle. Vagyis nem sok mindent tudtak ebből be is vezetni.

Kár, nagyon nagy kár!

Sok pénz, sok idő…ez mind oda. Ez kb. olyan, mint amikor megveszem a szükséges alapanyagokat a paprikás csirkéhez, elő is készítem mindet, és szépen elcsomagolom a hűtőbe. Majd amikor már kellően büdös, kidobom. A munka zömét elvégeztem, de nem lett belőle PRODUKTUM!

A vezetők is ezzel küzdenek: a munka javát megcsinálja a kolléga, már majdnem kész, de aztán meghalt a rajzoló. Vége. 

Majdnem világban élünk

Én a teljesen befejezett ciklusokban hiszek, és nem bírom a majdnemeket. Azok totál fölösleges dolgok. Igen, ezt valahogy le kell nyelni, mert ebben a világban elég sok majdnemmel élünk együtt. Van egy majdnem oktatás, ahol majdnem megtanítják a diákokat a fontos dolgokra. Vannak majdnem törvények, amelyek majdnem kezelik az életet, és van a majdnem egészségügy, ahol neked kell vinned a WC papírt és a gyógyszert ha emberhez méltó módon akarsz felgyógyulni. Szerintem jobb, ha nem leszel beteg. 

És vannak a majdnem vezetők, akik onnan ismerhetők fel, hogy a kockát gurítják és a hengert viszik. Jó ötletnek tűnik, csak elmebeteg. De a sok-sok diploma őket igazolja. Ez egy majdnem világ. 

Amikor majdnem meg van szervezve egy cég, akkor bizony a feladatok is  csak majdnem lesznek elvégezve.

Persze a tulajdonos (egy KKV esetében) majd mindig helyreragyogja a dolgot, de ez nem a tulajdonosi munkakör része. Amikor a kockát gurítják, akkor az emberek nem tudják pontosan, hogy mit hogyan kellene szakszerűen elvégezni, mindegy, hogy van-e róla papírja.

Bocs, hogy ezt mondom, de nem a papír teszi a jó a vezetőt. Hanem az, hogy mit ért el, és milyen jó a csapata! 

A fókusz legyen inkább ezen: 

  1. Vedd észre, amikor egy majdnemmel akarnak megetetni. Ne fogadd el!
  2. Teljesen legyen elvégezve a feladat. Csupa nagybetűs KÉSZ!
  3. Nem a papír számít, hanem az elért eredmények. Ha istenien főz, nem érdekel, hogy van-e szakácsnak papírja. A paprikás csirkéje magáért beszél. Ne dőljünk be az autokrata ideológiáknak: csak a papír számit. NEM! Csak az elért eredmény számít.
  4. Okos, kompetens emberek kellenek. Ha van róla papírja, nem baj. De a bizonyított hozzáértés számít.
  5. Képezd az embereidet, hogy a kockát cipeljék és a hengert gurítsák!
  6. A csapat egységes, magas morállal bír és támogatják egymást. Talán ez a legnehezebb vezetői feladat.  De ha ezt megvalósítod, akkor IGAZI VEZETŐ VAGY!

Ez fémjelzi az igazi vezetőt!

Bőség!

Szilva szignó

Kövess a Youtube csatornámon további tartalmakért!

Csatlakozz a Hatékony Vezető Facebook csoportunkhoz hetente friss tartalmakért!