Kb. minden marketinges azt sulykolja, hogy építs kapcsolatokat, építs címlistát. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Nem kérdés, hogy a vállalkozásod fontos „vagyona” a kapcsolati hálód.

Ismerek olyan nagy cégeket, amelyek a tulajdonos kapcsolatai miatt mennek jól. Igen ám, de most, hogy a tulajdonos már adná át a stafétát, nem kevés problémát okoz ennek a tőkének az átörökítése. Igaz, ezek nélkül a kapcsolatok nélkül a cég nem nőhetett volna ekkorára.

A kapcsolataid a fejlődésed és a béklyód is lehet.

Az elmúlt időszak erős nagyítóként mutatta meg a cégvezetőknek, milyen a kapcsolatuk az ügyfeleikkel. Ha erős, jó és már-már baráti, abból lehet üzletet kovácsolni, és ténylegesen segít a válság időszakában túlélni.

Ha felszínes, nemtörődöm és sekélyes, azzal nagyon nehéz boldogulni. Viszont pont az erős és jó emberi (üzleti) kapcsolatok azok, amelyek nehezen adhatók át a következő generációnak. De akkor most mi a jó? Erős emberi kapcsolatok, vagy meg kell maradni a rideg üzleti szinten?

Melyik jelent nagyobb biztonságot és jobb esélyeket egy háborgó üzleti világban?

Nem vagyok szentimentális, de én a baráti és jó emberi kapcsolatokra épülő üzlet híve  vagyok. Persze van az a pénz, ami miatt az ember úgy dönt, hogy nem baj, ha emberileg nem bírjuk egymást….. hát nem.

Az elmúlt 20 évben mindig akkor voltak igazán sikeres szervezetfejlesztési munkáim, amikor az ügyfelemmel már-már baráti viszonyunk volt. Buta módszer, de mindig azt néztem, hogy el tudnék-e menni családostul egy közös nyaralásra az adott vezetővel, és jól éreznénk-e magunkat? Ha a válasz „igen”, akkor valahogy a munka is jobban ment. Ha válasz egyértelműen „nem” volt, akkor a munka is nyögvenyelős és kevésbé volt sikeres.

DE. És itt jön a de.

Kell egy alap affinitás az üzletfelek között.

Különben nem lesz jó az együttműködés. Nézem a Discovery Channel-en a Milliárdos Álruhában reality show-t, és mind a három versenyző többször elmondta, hogy a sikeres üzlet titka a megfelelő kapcsolati háló. Nekik az a nehézségük, hogy teljesen nulla kapcsolati rendszerrel egy számukra ismeretlen, poros kisvárosban kell kiépíteniük ezt. Semmilyen múltbeli ismeretséget nem vehetnek igénybe.

Néztem az elmúlt hetek epizódjait, és elgondolkodtam, hogy én vajon mennyire gyorsan tudnék újra jó kapcsolatokat építeni? Milyen képességem (divatos szóval élve soft kill-em) „gyenguska” ami ezt nehezítené? Mit kell a saját vezetőimnek nagyon alaposan megtanítanom?

Ahogy ezt az önvizsgálatot végeztem, jöttek a felismerések.

  • Szuper, tényleg fantasztikus kapcsolataim vannak, de bizony néha „ridegtartásban” kezelem őket. Ezen változtatnom kell!
  • Sokkal több szabadidőt kell allokálnom magamnak arra, hogy a kapcsolataimat építsem.
  • A vezetőimnek, embereimnek a legértékesebb tudás, amit adhatok az a kapcsolatok építése, ápolása. Ennek is van egy know-how-ja, mint mindennek. Ezt is lehet zseniálisan és csapnivalóan csinálni.
  • A kapcsolataimért felelősséget kell vállalnom még akkor is, amikor épp nem  vagyunk szoros üzleti együttműködésben.
  • A sikeres emberek a sikeres emberek társaságát keresik.

A legeslegfontosabb dolog, hogy jó kapcsolataid legyenek!

Itt nem a politikai vagy lobbi kapcsolatokra gondolok. Nagyon nem. Bár van az a szint, ahol tényleg arra van szükség. Én az egészen pici, mikró vállalkozásoknál és a KKV szektor minden szintjén lévő cégekről beszélek. Nekik is a kapcsolataikban van az erejük.

És tényleg. Iszonyúan fontos, hogy megbízható partnereket találj.

Szóval szerintem a recept: 

  1. Legyen elég időd arra, hogy kommunikálj és kapcsolatokat építs.
  2. Legyen elég időd a meglévő kapcsolataid ápolására.
  3. Keresd a sikeres emberek társaságát.
  4. Soha ne  hagyd abba a kapcsolatok építését. Mindegy mennyi egyéb más munkád van.
  5. Taníts másokat is erre. Persze olyan embereket, akiknek a sikerétől a te sikered is függ.
  6. VIGYÁZZ A MEGLÉVŐ KAPCSOLATAIDRA!

Ezek mind elcsépelt közhelyeknek tűnnek, mégis nap mint nap találkozom olyan vállalkozókkal és cégvezetőkkel, akik sikere pusztán azzal rehabilitálható, ha a fenti pontokat tudatosan végzik.

Bőség!

Szilva szignó

Ha a következő Bőség Elérésre tréning érdekel, itt tudsz további infókat találni!

Ha olvasnál valamit, a könyveimet itt találod!