Mi a felelősségünk?

Gondolom ezzel nem vagyok egyedül, de nem tudok leszakadni az internetről. Olyan portálokat olvasok, amiket máskor szinte soha. Minden csatornát nézek, hazait és külföldit. Pacifista, humanitárius énem háborog, de sajnos nem vagyok egy Super Woman aki a Bosszúállók csapatában játszik, ezért felzaklat a helyzet: nem tudok okozó lenni, hogy béke legyen.

DE! Ezzel most nem tudok mit kezdeni, azzal viszont igen, hogy a cégvezetőként mit és hogyan kezelek. Ráadásul a mi ügyfélkörünk cégvezetőkből áll. Tehát egy cipőben járunk. Ahol okozó tudok és te is okozó tudsz lenni, az a saját céged.

Tavaly december végén volt egy Facebook élőm, amiben összeszedtem, hogy a rövid kutatásom, adatelemzésem eredményeként, szerintem mire kell idén cégvezetőként fókuszálni. Itt megnézheted a videót. A saját cégünk idei terveit is ennek mentén raktuk össze.

Hogy mi a felelősségünk? Hát az, hogy a cégünk minden körülmény ellenére fejlődjön, növekedjen, és profitot termeljen, mert ezzel tudsz a saját családodnak, a munkatársaidnak és az ő családjaiknak stabilitást és biztonságot teremteni. Ez pedig rajtunk múlik, cégvezetőkön.

Ebben a blog bejegyzésben röviden összesítem, amit a fenti videóban elmondtam.

Készülj fel a legrosszabbra, de várd el a legjobbat!

Idén már 22 éve vagyok szervezetfejlesztő konzulens. Az előző válság idején elég sok felmérést, piackutatást végeztem KKV cégvezetők körében, és ennek köszönhetően az előző válság alatt elég nagyot tudtam növekedni. Nem azért, mert olyan zseniális lennék, hanem azért, mert a piacot kutatva pontosan láttam, hogy milyen termékfejlesztést kell végeznem, hogy az aktuális problémákra tudjak megoldást adni.

Én szervezni szeretek, vezetőket képezni szeretek, és a vezetői coaching a kedvencem. De ha a piac – valamilyen ok miatt – nem akarja a szervezési tudásomat megvenni, akkor én is csak elsüllyedek a válsággal. Tehát kell a piackutatás, és ehhez képest kell a termékfejlesztés.

Az, hogy fel kell készülni a legrosszabbra nem „vészmadárkodás”. Sőt! Ez az, amikor tényleg szembenézünk az összes és a legrosszabb forgatókönyvvel is. Az előző válság idején azok kerültek borzasztó helyzetbe, akik semmilyen módon nem voltak felkészülve katasztrófákra. Nem volt vésztartalékuk, nem volt vész forgatókönyvük. Az „élj a mának” hitvallás életveszélyes. Ezért mindig előre kell gondolkodni, és előre le kell játszani fejben az összes lehetséges kimenetelt. Ezután ezekre már fel lehet készülni.

És itt jön az ambivalens dolog, hogy mindezek ellenére mindig pozitívan és magas érzelmi szinten kell kezelni az ügyeket. Tehát várd el a legjobbat. Ezt teremtsd fejben!

Mi az a 3 dolog, amire fókuszálni kell 2022-ben?

A videón elmondtam az okokat is, hogy miért gondolom, hogy ezzel a három dologgal kell idén foglalkozni. Ezt itt most nem fejletem ki teljesen. A lényeg ez:

  1. Marketing
  2. Sales
  3. Belső hatékonyságnövelés

Marketing

Már a 2020-as év is rengeteg bizonyítékot adott arra, hogy milyen hatással van egy globális krízis az emberek érzelmi állapotára. Hát nem javítja, az biztos. A gond csak az, hogy amikor valaki alacsonyabb érzelmi szintre kerül, mert aggódik, túl sok stressz és túl sok bizonytalanság veszi körül, akkor a cselekvésképessége is drasztikusan csökken. Nem annyira energikus, nem képes annyi mindent elvégezni, és igazából kedve sincs csinálni semmit. Pedig amikor kint a tengeren kezdődik a vihar, akkor nem az a helyes taktika, hogy mindent ugyanúgy csinálunk, hanem változtatni kell.

Tavaly berobban az üzleti életbe egy új puccos kifejezés: reziliencia, magyarul rugalmas ellenálló képesség. Alacsony érzelmi szinten viszont pont ezt veszíti el az ember. Egyre kevésbé képes rugalmasan, gyorsan változtatni, hogy túléljen. Az alkalmazkodó képességünk lecsökken. Márpedig egy válság idején a cégeknek sokkal rugalmasabbnak kell lenniük, és az aktuális piaci igényekhez kell igazítani a termék / szolgáltatás kínálatot. Mindegy mit a tulajdonos liblingje.

De hogy jön ez a markringhez? Miért kéne a KKV-knak erősebben marketingezniük?

Pont ezért, amit a rugalmasság hiányáról írok. Minden piacon lesznek nagy számban olyan cégek, szolgáltatók, termelők, stb. röviden olyan konkurenciád, aki nem elég rugalmas. Ez amiatt van, mert alacsonyabb érzelmi szintre került a tulajdonos vagy a menedzsment. Egyszerűen nem bírták a gyűrődést a keményebb időszakban. Ezért ők visszahúzódnak, leépítenek, csökkentik a költségeket, és nem a piac megszerzésén dolgoznak, hanem, a belső költségek csökkentésén, és a veszteségek csökkentésén. Emiatt hatalmas piacok maradnak gazdátlanul!!! Erre a piacra kell neked MOST belépni. Ehhez pedig sokkal erősebb marketing kell. Sokkal szélesebb spektrumú kommunikáció a lehetséges ügyfeleid felé. Tehát növelni kell a marketing arzenált.

Sales

Sajnos sok olyan céget láttam, ahol ugyan csinálták a marketinget, de a sales terület csapnivaló volt és a marketingbe fektetett plusz erőforrás pocsékba ment, mert az értékesítés egyszerűen balfácán volt. Ezért a marketinget és az értékesítést egyszerre kell fejleszteni, mert egymást kiegészítik, sőt erősítik. A legjobb kombó az, ha ez a két terület mint testvér osztály szorosan együtt működik.

Ha már most is jól működik ez a terület, akkor is mindig lehet valamit fejleszteni, csiszolni. Fel kell készülni egy nagyobb piaci jelenlétre, nagyobb sales volumenre. Ez pedig néha időbe telik. Egy jó csapat felépítése talán a legnehezebb vezetői feladat, és azon belül is a sales csapat az igazi kihívás. Kevés ember képes rock sztárként profi értékesítővé válni. Ha csak egyel több zseniális értékesítőd van mint most, az mennyivel több bevételt jelentene?

Belső hatékonyságnövelés

Régi példám, és talán meg egynél több blogbejegyzésben is utaltam rá, hogy amikor kint vihar van a tengeren, akkor hiába szidom a vihart, a legénység bénázása fogja hullámsírba vinni a hajót. Ezért amikor kint megőrül a világ, akkor nekünk házon belül kell sokkal, de sokkal hatékonyabban működnünk.

Ideális vitorlázó körülmények között a legénység inkompetenciája nem lesz végzetes. Van idő a hibás döntéseket helyrehozni, van idő korrigálni a bajt. Viharban csak a tökéletes belső működés a túlélő üzemmód. Ezért kell a belső hatékonyságon drasztikusan javítani. Nem bír el a cég további veszteségeket, amelyek ráadásul elkerülhetőek lettek volna, mert csak rajtunk múlik.

Hatékonyság alatt azt értem, amikor egy kívánt eredményt minimális idő, energia, pénz, anyag és személyzeti erőforrás elvesztegetése nélkül érünk el.

Ez egy nagyobb összetett kérdés, és sok helyen lehet elrontani. DE nem lehetetlen ezen javítani.

Főleg erről a harmadik témáról találsz további tartalmakat a Hatékony Vezető Facebook csoportban. Csatlakozz, hogy elsőként értesülj az új videókról és más hasznos tartalmakról.

Legyél Igazi Vezető és legyen nagyon sikeres az idei éved!

UI: Neked mi az idei fő stratégiád a cégedben?