Még tavaly hallottam valakitől ezt a hasonlatot és hangosan felnevettem. Nagyon találó. Egy kicsit úgy éreztem magam én is, mint a kötött pulcsi ott a fregolin, ezért betalált. Elég változatos és kemény volt nekem ez az év, volt benne minden. Hihetetlenül jó és felejthetetlen pillanatok, és megdöbbentő mélységek, amelyekkel szembe kellett néznem, hogy kezelni tudjam. 

Nyár van, alig fürdőruhában égetem magam… ja nem. Nem pont úgy alakult a nyár, ahogy eredetileg terveztem. Tervben volt egy pár hetes amerikai tanulmány út, egy 1 hetes ciprusi nyaralás és sok sok klassz meló. Ehhez képest az élet mást dobott, ami miatt megjártam a fentet és a lentet szédületes sebességgel. Nem panaszkodom, sőt. Át kellett gondoljam az egész életemet. És jót tett! Pihentem sokat, olvastam sokat, és elkezdtem teljesen új szemüveggel látni a dolgokat.  

Nem, nem lettem teljesen szent, nem ez volt a nem várt fordulat, hanem hogy a pihenés alatt beindult az agyam és egész idő alatt a háttérben futott a tervező szoftverem.  

Én magamat egy kicsit mindig is stratégának tartottam, persze nem Nagysándori szinten. Úgy látszik, a megfelelő mennyiségű alvás és a szükségesnél jóval nagyobb mennyiségű befelé fordulás kihozza belőlem a stratégát. Szóval, a 2025-ös év akkor lesz jó (nem csak nekem) ha olyan stratégiát találunk ki, és valósítunk meg, ami megfelel a mai borzasztó kiszámíthatatlan környezetnek. 

Most merre, hogyan tovább?

Ami biztos, hogy a gazdaság lelassul. Az adás-vétel (mindegy melyik iparágról beszélünk) lassabb fordulaton megy. Ez az infláció és a megkezdődött takarékoskodás, helyesebben költségcsökkentések miatt van. Nem kell közgazdásznak lenni, hogy ezt észre vegyük. Tehát ha lassul vagy csökken a kereslet a termékünk, szolgáltatásunk iránt, akkor több piacot kell megszereznünk, jobb piacokat kell találnunk, és ehhez sokkal intenzívebben kell kommunikálnunk. Tehát marketing, értékesítés. De ez pénzbe kerül, és eleinte biztos, hogy csak befektetésként tekinthetünk rá addig, amíg el nem kezd pénzt hozni. Tehát az eleinte megnövekedő költségeket valahonnan finanszírozni kell. Ehhez kell a belső hatékonyság növelése. Tehát mi az, ami a hatékonyságot növeli? Vagy úgy is kérdezhetném, hogy mi az, ami a hatékonyságot felzabálja? Ha ezt tudjuk, akkor tudjuk, hogy mit kell kijavítani házon belül. 

AMI FELZABÁLJA A CÉGES BELSŐ HATÉKONYSÁGOT

  1. Tudáshiány úgy általában: az ember nem tudja, hogy mit hogyan csináljon meg, ezért inkább nem csinálja. Félre teszi az adott dolgot, de mégis ott motoszkál a fejében a dolog, ami fontos szellemi kapacitást köt le nála. 
  2. Rendetlenség: nincs semminek egységes, mindenki által ismert helye. A dolgokat random módon mindig máshova teszik. A lényeg, hogy mindenki folyton keresgél, ahelyett, hogy termelne. 
  3. Ad hoch ötletek alapján kezelni a piacot: Nem egy pontos koncepció vagy stratégia mentén csináljuk az ügyfélszerzést, hanem impulzív ötletek alapján. Emiatt sok piackezelési akció teljesen értelmetlen, mert nincs elég ideje kifutni, és mivel nem elég hatékony, ezért el is vetik az ötletet. Emiatt azt látjuk, hogy sok sok marketing, értékesítési, piackezelési tevékenység folyik, szinte semennyi eredménnyel. Na ez nem hatékony. 
  4. Belső viszályokon van a figyelem, és nem a piac meghódításán: ez alapvetően vezetői hiba. A jó vezető a területéhez tartozó zúzavarokat, viszályokat kezeli, kisimítja, és a termelésre teszi a csapat és a saját figyelmét is. De mivel ezt nem teszi, sokszor a vezetők maguk generálják a belső konfliktusokat anélkül, hogy tudnának erről. 
  5. Taktikai tervek hiánya: vannak ugyan stratégiai tervek, de azok nincsenek lebontva elvégezhető akciók sorozatára. Emiatt a stratégia csak elméleti síkon mozog, és nem valósul meg.
  6. Nincs pontosan megfogalmazott cél: olyan célok vannak, mint Q1-re 10%-os növekedés. Ok. Ez pontosan mennyi? Pontosan miben akarunk 10%-t növekedni? A testsúlyunkban? A mozgásszegény életmód és a cukor függőség biztosan segít ebben. De a viccet félre téve: pontosan miben, hol akarunk 10%-t növekedni? Ez a cél ráadásul egy beaszottnak lehet, hogy  semmit sem jelent. Teljesen hidegen hagyja. A kedvenc “célom” amit szoktam hallani cégbevetőktől ez: túlélni a következő évet. Hát nem tudom, hogy ez mennyire fog segíteni. 
  7. Az ügyek nincsenek elintézve: sok ember képtelen arra, hogy teljesen végig vigyen egy megkezdett feladatot. Ennek több oka van, de nem is ez a lényeg. Amit meg kell érteni, hogy a dolgokat le kell zárni, el kell intézni. Végérvényesen. A sok elintézetlen feladat, ügy a munkatárs nyaka köré tekeredik, és el fog jutni arra a pontra, amikor egész nap dolgozik, de semmit az égadta világon nem intéz el. Kimerült lesz, frusztrált és egyre többet beteg.  
  8. Labilis a felettes vezető: nem tudja mikor mit döntsön, a döntései többnyire rosszak, ezért újabb zűrzavart generál. 
  9. Labilis beosztott: hiába van egy jó vezető valahol, ha a beosztottak hullámzanak, vagy nem értenek a munkakörükhöz, és nincsenek eredmények. A vezető bele fog szakadni abba, hogy valahogy sínen tartsa a dolgokat. 
  10. Egy emberre lehengerlően sok feladat hárul: van olyan, hogy valós a túlterheltség, és a munkatárs tényleg akár több ember munkáját is elvégzi. Ez egy ponton túl nem tartható, és besokall. Na akkor lesz csak igazán bajban a cég. A tényleg termelő ember felmond. Ez hatalmas káoszt és hatékonyságvesztést eredményez. 
  11. Rossz sorrendben elvégzett feladatok: ez is a tudáshiány, vagy kompetencia hiány miatt van. Valójában annak az egyik módja.  Ha csirkét meg kell sütni, akkor a kívánt eredményt a sült csirke. De nem mindegy, hogy a csirke beleit mikor veszik ki. Még jó, hogy konyhakész egész csirkét is lehet venni a hentesnél. De ez egy valós, megtörtént példa, amikor egy vendéglátós technikum záróvizsgáján a diák a csirkét elfelejtette kibelezni. A sztori igaz. Ez nyilvánvalóan veszteséget és hatékonyságcsökkenés okoz. 

Na jó, abba hagyom a felsorolást, mert nem akarok kegyetlen lenni. A lényeg, hogy teljesen jogos, ha valaki vezető létére néha úgy érzi, hogy kinyúlt, mint a fregolin hagyott kötött pulcsi. De kérlek, sokáig ne nyúlj ott, mert visszafordíthatatlan deformitások lesznek benned. 

A felsorolt belső hatékonyságcsökkentő tényezőket lehet, és kell is kezelni

A CÉL: MINIMÁLIS ERŐFORRÁSOKKAL MAXIMÁLIS EREDMÉNY ELÉRÉSE 2023-BAN

Az első lépés, hogy legyen egy jó stratégiád, és a hozzá tartozó taktikai tervek,  lépések, hogy azt a kevéske erőforrásodat briliánsam tudd hasznosítani, minden pocsékolás nélkül. 

Ezért 2024. november 29-én, 30-án és december 1-én három napra elvonulunk, és megtervezzük a 2025-ös évet úgy, hogy a fenti hatékonyság csökkentő tényezők is kezelve legyenek. A cél: minimális erőforrásokkal, maximális eredmény elérése 2025-ban. 

Ez egy 3 napos műhelymunka, ahol konkrétan kidolgozzuk a teljes 2025-ös évedet, hogy a győztes csapatban játszhass.  

Tapasztalatból tudom, hogy egy jó éves tervvel sokkal kevesebb felesleges körrel lehet a célok felé eljutni. 

Ha szeretnél jönni erre a 2025 Stratégia tervezés edzőtáborra, akkor itt tudsz jelentkezni. Még van néhány hely. Ez nem marketing duma, tényleg majdnem betelt. 

Legyél Igazi Vezető!

2025 Stratégia Tervező Edzőtábor

Hatékony Vezető Facebook Csoport